2018. január 16., kedd

Történetek a Különleges erők hétköznapjaiból: Tesztelni, tesztelni, tesztelni

– Mit csinálsz? – telepedett Tamás a különleges erők főhadiszállásának tetejéről a lábát a száz emeletnyi mélységbe lógató Róbert mellé.
– Tesztelem az új játékszerünket.
– Egész pontosan?
– FD-2536/KM
– Nem is tudtam, hogy feljavították a felderítőegységet. Mi volt a gond a régivel?
– Csak a mérete.
– De hát cigis doboznyi volt.
– Nem elég kicsi.
– Mi az elég kicsi?
– Nézd meg magad!
– Hol van? – tekintett körbe Tamás.
– Tartsd a tenyered!
Egy körömnyi drón landolt a kezében.
– Beszarás! – ámult, és egész közel emelte a szeméhez. Méretét tekintve akkora és olyan alakú volt, mint egy letépett hüvelykujjköröm, leszámítva a vért. Lapja enyhén hajlott, sarkai íveltek. – Mi hajtja?
– Valami olyasmit hadováltak, hogy áramlatokat generál, és a súlyánál fogva, ami egész elenyésző, felemelkedik. Mint amikor egy réteg papír zsebkendőt meggyújtasz, az is felemelkedik, de ne kérdezz többet.
– Hatótáv?
– Körülbelül száz méter.
– Nem sok. A régiek több kilométerig jók.
– Még csak kísérleti, de ha egy régit a hatósugarában tartasz, akkor messzire elérhetsz vele.
– Hát – vakarta meg elgémberedett combját Tamás –, nem bíznám rá az életem.
– Nem is arra van. Figyelj! – Róbert nyomkodni kezdte a terminálját. – Nem kell mást tenned, mint hozzárendelned egy FD-2533-as egységet. Követési távolságnak megadod a picur hatótávolságának kilencven százalékát, aztán útnak indítod, és figyelsz rá, hogy mindig a napon legyen.
– Napon?
–Aha, a nélkül nem működik. Az a lelke az egésznek.
– Csak a tisztánlátás végett: nem működik a szmogtakaró alatt, este, esőben és olyan helyeken, ahol túlnyomó többségben a rajtaütéseket végezzük?
– Pontosan.
– Akkor nagyjából kilőttük az összes helyet, ahol hasznát vehetnénk.
– Nem egészen – mondta Róbert, és elindította a drónokat. Az MK felemelkedett, majd kicsivel utána követte a nagyobb testvére. Fel sem nézve folytatta: – Emlékszel Nanára?
– Ki ne emlékezne rá. Formás lábak, kerek popsi, vadító szemek.
– Azaz.
– Eltűnt, mint a kámfor, pedig nála lehetett a legfinomabb kávét kapni.
– Ha te mondod. Én a csaj miatt jártam oda, ahogy a többiek is. Jó volt ránézni.
– Felcsigáztál.
– Nézd! – tolta Tamás orra elé az alkari kijelzőt.
A végeláthatatlanul elterülő szmogtengerből felhőkarcolók, akár világítótornyok a szárazföldön, emelkedtek ki. Rohamos tempóban közeledtek az egyik felé. Emelkedni kezdtek, majd ahogy a perem felett átlendültek, Nanát pillantották meg a maga teljes meztelen valójában. Az épület tetején kialakított feszített víztükrös medence szélén feküdt, és élvezte a napsütést. Lélegzetvisszafojtva figyelték a lány mellkasának lágy emelkedését. Elmerültek a formák tökéletességében.
– Vidd közelebb! – súgta Tamás, mint aki fél, hogy meghallják.
Róbert közelebb lebegtette a drónt, ami akár egy pillangó imbolygott az áramlatokban. Nana helyezkedni kezdett. Tamás hangosan nyelt egyet.
– Széttette a lábát – ejtette a szavakat vágyakozva.
– Látom. Két hete erre várok.
– Akkor? Kukkantsuk meg!
– Azon vagyok.
– Közelebb!
– Kizárt!
– Vidd közelebb azt a szart!
– Eszem ágában sincs.
– Erre vártál. Most itt van. Csináld!
– Ha tönkremegy…
Nana nemes egyszerűséggel, ahogy egy legyet szokás, félrecsapta a parányi szerkezetet, ami pörögve hullott a tetőre. Róbert számba vette felelősségre vonását, lefokozását, és hogy hány havi fizetésébe fog kerülni ez a jelentéktelen mozdulat, amikor visszajött a kép. Amilyen gyorsan csak tudta, aktiválta a vészhelyzeti visszatérést. Már kezdett megnyugodni, amikor elsötétedett a kijelző.
– Mi a…
Róbert közelebb vitte a másik drónt. Látták, ahogy Nana berohant a balkonajtón a lakásba, majd kisvártatva egy férfivel tért vissza. A lány a padlón heverő ruhára mutatott. A férfi odalépett, felemelte, majd megrázta. Az MK aláhullott, akár egy falevél, majd amint napfény érte, életre kelt, és a programjának engedelmeskedve átlendült a tető peremén.
– Csak egy lepke – mondta a férfi.
Róbert visszaparancsolta a nagyobbik drónt is. Átváltott a hányattatott sorsú MK képére. Ránézésre semmi baja nem lett. Eddig jutott, amikor landolt Tamás tenyerében.
– Ezt majdnem beszoptuk! – nézte Róbert az apró szerkezetet.
– De mégsem. Felvetted? – kérdezte felélénkülve Tamás.
Róbert megrázta a fejét.
– Azt akarod mondani, hogy nem nézhetjük meg a… – Tamás láthatóan majdnem felrobbant dühében.
– Ez van. Inkább örülj, hogy egyben van!
– Felemelő érzés – vetette oda.
– Legyen elég, hogy láthattad meztelenül.
– Végül is…
– Vigyük vissza – tápászkodott fel Róbert.
– Vigyük – indult Tamás Róbert után. Alig léptek párat, amikor megtorpant, és megszólalt:
– Te, holnap is kijöhetnénk tesztelni!
Írta: S.J.Sednol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Történetek a különleges erők hétköznapjaiból: túszdráma

– Csak tudnám, miért vezényeltek minket ide? – zsörtölődött Tamás a monitorok borította furgonban Róbertnek. – Mi közünk nekünk egy túszdr...